1. Fejezet - My Life

A nevem Jessica Voice. Tizennyolc éves vagyok és Kanadában élek egy Granby nevezetű kis városban. Hogy milyen lány vagyok?! Azt hiszem a barátaim már, mint az igaz barátaim szeretnek, olyannak amilyen vagyok. Néha viccelődök, néha komoly vagyok, de van olyan is, amikor senkihez sincs kedvem és ezért flegma vagyok. Aki nem ismer, azt hiszi, hogy én vagyok apuci pici lánya és mindenem megvan pedig nem így van. Mindenem, amit magaménak tudhatok az az én érdemem. A szüleim elváltak, így anyával élek, mivel apának Los Angelesben van a munkája és a háza is ezért elég keveset találkozok vele. Próbálom letagadni, hogy apukám a híres Scooter Braun, de az iskolába mindenki így ismer „a menedzser apuci kislánya”.

- Jess! Kelj már fel az Isten szerelmére! – hallottam meg anya hangját lentről. Valószínűleg már régen felkelt és engem vár, hogy bevigyen az évzáróra. Igen, ismét vége van egy évnek a legutolsó évemnek az iskolában. Az érettségi bizonyítványom szín tiszta ötös, nem panaszkodhatom, de már most érzem, hogy a barátaim iszonyatosan fognak hiányozni.. Öt perc tétlenkedés után sikerült kikelni az ágyból, a gardróbom felé vettem az irányt és kiválasztottam egy ruhát. Aminek a felső része fehér és nagyobb lepkék vannak rajta az alsó részepedig fekete és tapadós, beledugtam a lábam a hozzá illő fehér magas sarkúbamajd bele néztem a tükörbe megigazítottam a hajam, kezembe fogtam a kis fehérretikülöm és lerohantam anyához.

- Készen vagyok! – anya végig mért, akárcsak az első randimkor.
- Meseszép lányom van! – azt hiszem kicsit elpirulhattam így inkább beültem a kocsiba. Az úton nem szóltunk egymáshoz, de nem kínos csend volt inkább megnyugtató. Mikor megérkeztünk és kiszálltunk a kocsiból lehetetlen lett volna nem észrevenni, hogy minden szem ránk szegeződött.
- Jess azt hittem már, hogy nem is jössz! – rohant oda hozzám Linda a legjobb barátnőm.
- Sosem hagynám ki, az utolsó iskolai napunkat. – megöleltem és adtam neki három puszit, valahogy ez már hagyománnyá vált nálunk.
- Linda annyira szép vagy, régen láttalak. – ölelte meg anya a barátnőmet.

- Chloe te pedig semmit sem változtál, annyira gyönyörű vagy! – megfogtam a kezüket és elkezdtem húzni őket a helyünkre, különben estig is ott álltunk volna..

- Jessica Voice gratulálunk kiemelkedő tanulmányi átlagodhoz, kérlek, mondd el a beszéded! – kért fel az igazgatónő a beszédem elmondására.

- Köszönöm szépen! – álltam oda a több száz fős embersereg elé. Lesütöttem a szemem, majd félénken belekezdtem. – Kedves diákok, tanárok, szülők, hozzátartozók! Nem is tudom mit kéne most mondanom. Nyolc éve ebbe a gimnáziumba járok és annyira a szívemhez nőttek a tanárok, az osztálytársaim, a többi gyerek. Valószínűleg keveset fogunk hallani mostantól egymásról, de szeretném, ha tudná mindenki, hogy ez az iskola mennyire jó. Itt jöttem rá, hogy mi akarok lenni, hogy mihez van tehetségem és itt tanultam meg mindent, ami a sikereim eléréséhez kell. Köszönök nektek mindent! – ezután jöttek a gratulációk majd a kisebbek előadása. Nagyon aranyosak voltak, mert mikor végeztek akkor mindegyik kicsi odament egy nagyhoz és kaptunk egy virágot…